Pár éve, az interneten megnéztem Tarr Béla Torinói ló című számtalan díjat nyert filmjét. Igazi katarzis volt. Most, évekkel később ismét szerettem volna hozzáférni a filmhez, megnézni, ajánlani másnak.
Teljesen reménytelen. Elérhetetlen. A videómegosztókról szerzői jogok megsértése címén törölték. DVD-n sehol nem lehet megrendelni, megvásárolni.
Nem tudom, csak sejtem, hogy jelentős állami támogatással készült a film. Mondhatni közkincs. Ettől persze a film forgalmazójának jogos az elvárása hogy a bizonyára komoly költségvetéssel készült filmet nem szeretné ha ingyen, bárki elérné és megnézhetné.
A 21-dik században értehetetlen, hogy egy komoly értéket képviselő alkotás elérhetetlen, még pénzért sem beszerezhető. Ez perzse nem csak a Tórinói lóra igaz, hanem vélehetőleg több tucatnyi értékes magyar alkotásra. Például színházi produkciókra, ahol esteleg nincsenek külföldi jogtulajdonosok, véletlenül még egy egy televízió is rögzíti és egyszer leadja a csatornáján, de többé elérhetetlen.
Technikailag ma már szinte banálisan egyszerű egy elektronikus tartalmom, egy zene, vagy egy film fizetős letölthetőségének, megtekinthetőségének biztosítása.
Tanult média szakember kollégám jóval árnyaltabban látja ezt a kérdést és neves festőművészekre hívatkozik, akiknek adott műveiből csak egyetlen példány van és az árveréseken dollár milliókért kel el. Meg arra, hogy adott esetben a rendezőnek, szerzőnek is joga van letiltani egy mű elérhetőségét. Ezt is megértem és tudomásul veszem, de amiben az én adó forintjaim is benne vannak, joggal várnám el, hogy a későbbiekben is elérhető maradjon, még ha fizetnem is kell a letöltésért, vagy DVD-ért.